Bemutatkozás
Képgaléria
Szolgáltatások
Árlista
Térkép
Szállásfoglalás

            Körbesétálva a faluban, mindenekelőtt a falu unitárius vártemplomát majd múzeumát érdemes meglátogatni, vele együtt pedig a két falusi néni házi múzeumát, melyek egyformán érdekesek és értékesek is.

            Az első amit egy idegen Torockó felé közeledve megpillant – még mielőtt a faluba érne - az a Székelykő, mely hatalmas mészkővonulat a falutól keletre, hatalmas hanyattfekvő óriás  hatását kelti. Kopár, meredek sziklafalai, 1130 méter magas csúcsa igencsak csalogatja a hegymászókat. Nem bánja meg az, aki vállalja a kétórás nem éppen könnyű utat a csúcs felé, mert tetejéről tiszta időben felejthetetlen látvány tárul szeme elé. Nyugat felé látható a Nagy-Havas, északnyugat felé a Kisbányai-havasok ormai ködlenek elő, északkelet felé elénk tárul egész Aranyosszék, a Tordai-hasadék és a Maros völgye. Nagyon tiszta időben a déli irányban láthatók a Szebeni-havasok csúcsai is.

            A Székelykő lábainál nyáron, számos fiatal gyűl össze évente, hogy a siklóernyő sportját űzze. Télen pedig a szánkók, hóemberek sokasága özönli el a helyet.

            A Székelykővel szemben a falu nyugati oldalán az 1220 méter magas Ordaskő. A gerincről nyíló kilátás megéri a fáradozást, széles panoráma tárul elénk a Székelykővel és a Kőközzel. Tiszta időben Kolozsvár és Torda épületeit is kivehetjük. Ide kép a terképről.

            Torockóról egy másik, könnyen megközelíthető kirándulóhely a 3 km-re fekvő Torockószentgyörgy határában álló középkori várrom. A várat a XIII. Században építette Thoroczkay Illés, Erdély alvajdája. A vár természetes sziklaalapokra épült. 1702-1704-ben az Erdélyben pusztító osztrák csapatok a várat felégették. A történetéről a kiránduló többet is megtud Gyallay Domokos regényéből, melynek címe: Vaskenyéren. A várrom a falutól kb. másfél km-re van, így 2 óra alatt nyugodtan meglátogatható.

            Torockószentgyörgyöt elhagyva, a Kőköz két hatalmas sziklája közt – jobbról a Bogza ezer lábnyi sziklafala, szemben vele a torkolat baloldali elofokaként a Kolczu deákuluj a legszebb sziklakarimával – jutunk el Nagyenyedre egy 24 km út után. Itt található a híres Bethlen Gábor Kollégium, a dokumentációs könyvtárral és a természet-tudományos múzeummal, mellette pedig a református vártemplom.

            A város elején pedig ha jobbra fordul az utazó akkor elér először is a nagyenyedi szabaderdőre, ahol ebédszünetet tartva, gyönyörködhet az erdő szépségében, gyümölcseiben (szeder, mogyoró, faeper, szamóca) estleg fürődhet a tóban. Útját folytatva, elér a Pilis lábához, melyet megmászva egy csodálatos látvány terül az kiránduló szemei elé az Inzel völgyéről egész a Bedellői havasokig.

            Nagyenyed kozpontjánál jobbra térve, egy 30 km-es út befejeztével Gyulafehérváron találja magát a kiránduló. Aki pedig főleg a kalandokkal teli való kirándulásokat szereti, az Tövis központján letérve jobbra, a remetei sziklaszorost találja meg, ahol kiprobálhatja hegymászó esetleg úszó tehetségét is a hegyi patakban.

            Torockótól ha Kolozsvár felé veszi az irányt az utazó akkor Bórév szorosa után elágazik az út előtte. Ha balra veszi az irányt, akkor 30 km után, eljút Alsó-Szolcsva falvához ahonnan 6 km-es gyalogtúrával a Szolcsvai Búvópatakhoz ér. Egy kitűnő sátorozóhely, melynek érdekessége a hatalmas barlang, melyből a bővízű hegyi patak árad.

            Az elágazásnál, Bórévnál jobbra térve, körül belül negyedórás út viszi el az utazót a Tordai Hasadékhoz. Innen már csak fél óra Kolozsvár központja.

            Ezek mellett, még számos rövid vagy hosszú túra várja az ide utazókat, érdekességeikkel, szépségeikkel, rejtett kincseikkel melyek felfedezésre várnak.

©2005 - 2018 Torockoiszallas.hu Kelemen Irén. Minden jog fenntartva.
Az oldalak megtekintéséhez 1024x768-as felbontás ajánlott.